doktrina könyvespolca

Gondoltam, bemutatom a családos családorvos könyvespolcát. Teljesen szubjektíven. A blogot támogathatod azzal, hogy ha egyébként is megvennéd a könyvet, akkor innen az oldalsávból mész a Libri.hu-ra. A könyv árának ezt az öt százalékát a Libri egyébként is kifizettetné Veled, szóval több pénzedbe nem kerül :)

Libri keresés

Irány a Libri!

Irány a Libri!

Irány a Libri!

Patrik Ouredník: Europeana

2011.03.09. 16:30 - doktrina

Na, ez egy briliáns mű! Megmondom őszintén, amikor kibontottam a főnököm karácsonyi csomagját, és megláttam, átfutott az agyamon hogy "Mit gondol ez, bölcsész vagyok én, hogy cseh szerzőktől olvasok?" de aztán belenéztem, és onnantól nem is lehetett letenni.

Igazából én nem vagyok egy nagy esztéta, hogy okosakat tudjak róla írni, még megfelelő szavaim sincsenek ahhoz, hogy megfogalmazzam, mitől annyira jó ez a könyv, de azért megpróbálom.

Úgy írja le a huszadik századot, hogy

  • látszólag csapong, mégis folyamatosnak érezzük a szöveget,
  • naivnak tetteti magát, mindent kívülállóként fogalmaz meg, de azért sok helyen ki lehet találni mit is gondol maga a szerző az álnaivitás mögött.
  • állandóan erkölcsi ítélettételre késztet
  • állandóan ironikus, meg szarkasztikus, meg morbid, és közben eszünkbe jut, hogy az egész huszadik század morbid
  • bámulatos a rálátása a kereszténység ágazataira, a zsidóság helyzetére, zsidó állam megalakulására

Témái között szerepel a két háború, a holokauszt, a kommunizmus, a nők helyzete, a demokrácia, a humanizmus, a fogyasztói társadalom, és még sok olyan dolog, ami mellett ma sem mehetünk el.

Arra gondoltam, idéznék ide egy párat belőle, és meg is teszem, de azt tudni kell, hogy ezek az idézetek a maguk gondolatsorában meg abban az álkívülálló helyzetben megfogalmazva sokkal jobban ütnek.

"Néhány demokratikus országban törvényben rögzítették, hogy a férfiaknak és nőknek azonos létszámban kell jelen lenniük a parlamentben, de a nők némelyike azt mondta, hogy ez így nem demokratikus, mert a nők elsősorban emberi lények."

" Humanizmusnak a biotechnológia adta meg a kegyelemdöfést. És némelyek azt mondták, hogy ez így van rendjén, mert a humanizmus egy nagy szélhámosság volt az emberiség történetében, évszázadokon át képtelen volt arra, hogy az emberiséget optimalizálja. A biotechnológia pedig új lehetőségeket kínál az ember optimalizálására, mert az emberiség történetében először vehetjük fontolóra a születés előtti szelekciót. S ebben az esetben ugyebár az optimalizálás megfelelő kódjának a megtalálása jelenti  a jövő legsürgetőbb feladatát.

Mások viszont azt mondták, hogy ez nem igaz, mert a humanizmus igenis optimalizálta az embert, mégpedig abban az értelemben, hogy felelőssé tette a cselekedeteiért, és ez nagy haladás volt. De az idő előrehaladtával egyre több ember vélekedett úgy, hogy a felelősség idejétmúlt dolog, és a valóságban már rég kiszorította a teljesítőképesség és a célszerűség, s az új ember nem felelős lesz, hanem teljesítőképes. A teljesítőképesség pedig benne foglaltatik a dolgok rendjében, ellenben a felelősség humanista agyszülemény csupán, valamint a teljesítőképesség hiányának alibista pótléka."

"A kommunisták és a fasiszták a többpártrendszer ellen voltak, mondván, hogy a többpártrendszer és a demokrácia a társadalom degenerálódásához és az értékek pusztulásához vezet. És ha majd ők lesznek hatalmon, mindenkinek kényelmes és boldog életet biztosítanak, kivéve azokat, akik ezt nem érdemlik meg"

"A nők emancipációjával, a fogamzásgátlás, a tampon és az egyszer használatos pelenkák feltalálásával párhuzamosan Európában csökkent a gyerekek száma, megszaporodott viszont a játékoké, az óvodáké, a csúszdáké és a mászókáké, a kutyáké, a hörcsögöké  és így tovább. A szociológusok azt mondták, hogy a gyermek a család figyelmének a központjává, és fokozatosan a legbefolyásosabb tényezőjévé vált."

És hogy valami szakértő is megszólaljon a mű pártján, idézek egy-kettőt a Vlastimil Hárl által írt Utószóból, bár az nekem már itt-ott olyan magasröptű volt, hogy néhány mondatot kétszer kellett elolvasnom.

"Ouredník a széppróza és az esszé határvidékén mozgó szövegével arra tesz provokatív kísérletet, hogy egy egységes, s ugyanakkor heterogén forma révén modern és posztmodern elemeket kapcsoljon össze." Eddig stimmel. Aztán jön ez: "A huszadik század elejének modernista prózájában érvényre jutott az a tendencia, amelyet az idő és a történelem szubjektivista felfogása, a töredékesség és a történés időbeliségének ahistorikus kritériumok szerinti újrakomponálása, valamint az asszociációk és konnotációk sora jellemez." Szó van még diszkontinuitásról, meg narratív összetevőkről, meg diskurzusról is, de ez már csak tényleg erős idegzetűeknek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A New York Times ezt írta róla:

"Egyszerre súlyos szakkönyv és irodalmi bűvészmutatvány; szédületes utazás az elmúlt század abszurditásai és rémségei között, amelynek különös elbeszélésmódja fokozatosan  válik lebilincselővé, sőt ijesztővé"

Én azt mondom, az utószóig mindenképpen érdemes földi halandóknak is elolvasni ezt a könyvet, óriási élmény lesz. Nekem folyamatosan figyelmeztetnem kellett magam, ne másoljam be ide az egészet, hanem csak kedvcsinálót írjak.

A Libriből ide kattintva lehet megrendelni

A szocializmus diszkrét bája

2011.02.28. 16:28 - doktrina

Találtam egy könyvet a nagyanyám házában a padláson. Pontosabban kettőt, az egyiket régebben, de most újra elővettem. Szóval az új szerzemény a Jó egészség könyve, a régebbi pedig az Anyák könyve.

Ami érdekessé teszi az az, hogy 1961-ben és 1959-ben íródtak. Valami páratlan, hogy hogyan lehetett ezekbe a témákba politikát vinni, egyszerűen élmény olvasni ezeket a műveket. Az élmény előjele egyénileg eldöntendő, ráadásul fejezetenként változik. Például én tök pozitívan ítélem meg, hogy létezett ez a fajta, laikusoknak írt tájékoztatás. Szakmailag sok tekintetben a mai napig megállják a helyüket. 

Még a gyereknevelésnél is vannak dolgok amikre akár hajlok is, vagy akár teljesen egyetértek. Például:" A rosszul nevelt gyermek, akivel csecsemőkorában úgy bántak, mint egy bábuval, akivel nem beszéltek értelmesen, nem is kértek tőle semmit, helyette mindig mások csináltak mindent, és sohasem engedték, hogy önállóan tevékenykedjék -tehetetlen, szerencsétlen, önállótlan lesz." 

Azzal is egyetértek, hogy újszülött kortól értelmesen kell a gyerekhez beszélni, meg azzal, hogy elsősorban a szülőnek kell hitelesnek lenni, hiába tanítom arra, hogy ne hazudjon, ha én egy sumák vagyok. És van még benne sok okosság.

 

De lássunk pár ütős mondatot:

"A régi reakciós világban sokszor hangoztatták, hogy  verés nevel, hogy verés nélkül nincs rendes ember. A tőkéseknek meghunyászkodó, a kizsákmányoló rendszer ellen fel nem lázadó, akarat nélküli tömegek kellettek, ilyenek nevelésére jó eszköz volt a verés. A verés azt mondja, "Ne gondolkodjál, mert abból nagy baj lesz!" Ne cselekedjél önállóan mert az káros!" Tedd azt amit parancsolok, akár érted, akár nem!" Erre tanította az akkori uralkodó osztály az apát és az anyát, és ezt adták tovább gyerekeiknek. A saját gyerekeit nemigen verte az uralkodó osztály, hiszen azokat uralkodásra szánta, de sokszor elkényeztette, pipogya fráterré tette őket. Mi sem ebből sem abból e nevelésből nem kérünk! Ma, amikor a dolgozó népé a hatalom, nem alázatos, mindenbe beletörődő, gondolkodni nem tudó gyermekekre és felnőttekre van szükségünk, de elkényelmesedett pipogya fráterekre sem, hanem önálló, gondolkodó, céltudatos és fegyelmezett emberekre." (azt nem tudom, hogy ezt most tényleg komolyan gondolta a szerző 56 után három évvel?!)

"Szoktassuk a csecsemőt ahhoz, hogy egyedül játsszék, foglalkozzék. Ne játsszunk, foglalkozzunk vele amikor eszünkbe jut! Ha nem mi szórakoztatjuk naphosszat, de gondoskodunk róla hogy mozogni tudjon, legyen elég helye és ellátjuk játékkal, egész nap vidáman elgőgicsél, gurul, mászkál játszik. Így nem lesz nyűg a  felnőttek nyakán, sem most, sem később amikor dolgos, munkaszerető ember válik belőle"

Vannak útmutatások arra nézve is, "hogyan szoptasson a dolgozó anya?". Az anya és csecsemővédelmi rendelet szerint minden dolgozó anyának joga van a fizetett nyolc órás munkaidejéből kétszer háromnegyed órát szoptatásra fordítani. Ezt attól függően két módon lehet kihasználni, hogy van-e a munkahelyen bölcsőde vagy  haza kell mennie az anyának. Ábra is van hozzá.

Majd írok még részleteket, ha másnak is érdekes. Például arról, hogy a parasztság egészségi állapota mennyivel jobb lett a szocializmusnak köszönhetően :)

 

Műnemértés - Friss tinta! mai gyerekversek

2011.02.28. 16:27 - doktrina

Címkék: könyv friss gyerekvers gyerekkönyv tinta

Muszáj volt kicsit most ideülnöm, mert azt hiszem ezt egyedül nehezen tudom feldolgozni. Szóval én nem vagyok egy nagy műértő, mi anno a Mesebolt bakelitlemezre denszeltünk a szőnyegpadlón, de most kezembe került, vagyis megkaptuk a Friss tinta! című gyerekvers-gyűjteményt.

Én nem tudom, de azt hittem, a gyerekversekben lényeges a rím és a ritmus is, hogy könnyen megtanulható és szavalható legyen meg ilyenek, de ebben a kötetben van pár olyan ritmustalan és rímtelen mű, hogy csuda. Persze nem csak ilyen van, mert például ennek van ritmusa meg rímel is:

Szép állat a krokodil,

minden este bekakil.

Bekakil,bepisil,

szép állat a krokodil

 

Meg ez is rímel:

Rossz a legény teve-élet

inkább élnék teveéled-

szól teve a tevenőnek,

ám az ránéz leverőleg:

válassza a Szaharát

nem szaglom a szaharát.

Ezt pedig sosem fogom felolvasni a gyerekeknek, ugyanakkor örülök, hogy benne van a kötetben:

Emlékszem rá, egyszer megvert apu,

mert rossz voltam. Sarokba állított...

Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon,

mert közben ásított.

 

A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra,

s titkos jelt a körökre,

ne verjen meg többé soha, 

és tűnjön el örökre!

 

Most nincs velünk. Elment

nagyon sok napja már...

s az oviban utálom azt, akit

este az apja vár.

 

Anyu azt mondta, itthagyott,

de eljön majd, ha véget ér a per.

Csak én tudom, miattam nem jöhet,

hisz én tüntettem el!

Majd teszek föl a teljesen értelmetlenekből is, csak az azok által okozott sokkot még ki kell hevernem.

Ki fogja a kukacot? - dolgozatok a barátságról

2011.02.28. 16:21 - doktrina

Címkék: könyv a humor barátság gyerekek könyvajánló ki fogja gizella kukacot? magyarósi

Ezen a könyvön szétvihogtam az agyam (a tesóm polcán találtam egyébként). Apu szerint ügyelet után voltam ilyen idétlen, de nem. Ez a könyv iszonyú vicces! És elgondolkodtató is. Kisiskolások írnak a barátságról, szerelemről, családról, háziállatokról.

Néhány idézetet begépelek, de legszívesebben kimásolnám az egészet. A könyv megtartja a gyerekek "helyesírását", én is.

"A világ egy osztályterem, és sosem tudjuk ki mellé ültetnek bennünket. A barátság ott kezdődik, hogy megpróbálunk szót érteni egy véletlenül mellénk ültetett személlyel."

"A szerelmeseket egy még nagyobb szeretet foglalja össze, ők meg mindjárt azt hiszik, hogy a buszmegállóban mindenki szeme láttára kell nekik fajtalankodni."

A barátod jellemzése:

"Nagyon rendes, gondos, megértő, segítőkész, mindenben kitart mellettem. Humorérzéke is jó, a vicceimet érteni szokta. Sok közös témánk van, többek között együtt szoktunk  udvarolni egy alacsony szőke kékszemü lánynak. A multkor meg is vertük, mert mással ment haza."

"Egy barátnál nagyon fontos, hogy jól meglegyen válogatva... Számomra rendes legyen, akinek ki merem önteni szívem érzelmi világát. ... És még egy jótanács. Ha valakivel csak egy fél órát fociztunk, azt ne mondjuk rögtön barátunknak. Lehet hogy csak nemakart egyedül focizni. Ki tudja?"

Tényleg nem bírom begépelni az egészet, ezt a könyvet egész egyszerűen muszáj megvenni, fél napos időtöltés egyébként az egész. De csak még egyet:

A kérdés: a papok és apácák egyformán Isten szolgái. Milyen kapcsolatban lehettek ők egymással a középkorban?

A dolgozat:

"Ezt nem tudom, hogy tetszik érteni. Az apácák Jézus felkent menyasszonyai voltak, nem foglalkoztak senkivel, pláne nem papokkal. Civilben sem. Lesütött szemmel jártak, márcsak ezért sem lehetett viszonyuk.

Az apácák dolga volt: imátkozás, irgalom, takarittás, sebek ellátása szuperszeptillel, elesettek gyámoltalanítása. Szabadidejükben szentekből visszamaradt csodatevő tárgyakat és testrészeket, úgynevezett ereklyéket kellett nekik fényezni.

A papok kezén volt a műveltség. Az ő dolguk volt: szentírás és olvasás, tanittás, xódexek másolása, inkvizíció, máglyarakás, mintagazdaságok létrehozása. Mert az egyház hátsó kertjét úgy hivták, az Egyház mintakertje, ezért volt olyan nagy hatalma az egyháznak, hogy mindenbe beleszólást gyakoroltak.

Papok és apácák mindketten az egyházban laktak, de külön szobában. És normába hányták a keresztet, mondta a papa."

Az Éva-elv

2010.11.06. 11:56 - doktrina

Címkék: feminizmus anyaság emancipáció gyermekvállalás eva herman

Napjainkban egyre több nő őrlődik a kétségbeesett próbálkozások közepette, amikor a magánéletet és a karriert igyekszik egyeztetni. Egyre többen vetik el a családalapítás gondolatát attól való félelmükben, hogy az önmegvalósítás és a család nem fér össze. Eva Herman, a Németországban ismert és elismert újságíró és televíziós műsorvezető könyve provokatív védőbeszéd a nőiesség gyökereihez való visszatérés mellett.

Eva_elv

 

 

 

 

 

 

 

 

„Mi nők sok mindent elértünk. Díszlépésben masírozunk az ellentmondásokkal teli mindennapokon keresztül. Kétségbeesetten vágyunk biztonságra, otthonra és családra, és naponta magányos harcot vívunk a férfiak uralta munkahelyeken. Lemondunk a gyerekvállalásról, és ha mégis van egy-két csemeténk, amilyen gyorsan csak lehet, idegenekre bízzuk őket. A magánélet és a karrier közötti egyensúlyozás felér bármilyen extrém sporttal, és felőröl bennünket, ahelyett hogy szárnyakat adna. Megéri ez? Milyen árat fizetünk azért, hogy emancipáltak és öntudatosak legyünk? Nők vagyunk még egyáltalán?” – efféle kérdéseket feszeget a Miss Tévéhíradó könyve.

Frau Hermann nem könyvből tanulta a jelenséget. Ő maga is a média világának taposómalmában „önmegvalósított” már jó ideje, és harmadik férjével élt, amikor harminc­hét évesen egyszer csak megváltozott benne valami. Egészen addig a munka volt a mindene, aztán eljött az idő, hogy nem tudott úgy elmenni egy babakocsi mellett, hogy bele ne kukkantson. Meghozták a bátor döntést, és gyermeket vállaltak. „Vélt felsőbbrendűségem és uralkodni vágyásom fokozatosan átadta a helyet a mások szükségleteihez való alkalmazkodásnak, ezt a folyamatot magam is meglepetten konstatáltam” – vallja be őszintén. Ma már úgy nyilatkozik, hogy ha újrakezdhetné az életét, otthon nevelné öt gyermekét. Ez a vonat neki már elment, de ismertségét kihasználva azon igyekszik, hogy másokat időben meggyőzzön a női szerepekhez való visszatérésről. „Úgy érzem, az én felelősségem, hogy beszéljek arról, amit egy nő sem vall be szívesen: néha teljesen kikészülünk a saját – még oly intelligens – életünkre vonatkozó elképzeléseinktől.”

Önmegvalósítás vagy kényszer?

2006-ban a Cicero című lapban feltette a kérdést: „Vajon az emancipáció csupán tévedés?” A cikk Németország-szerte heves vitákat kavart. Az írónő ellen a feministák hecckampányt indítottak, hogy a főnökei előtt befeketítsék, egzisztenciálisan ellehetetlenítsék. Nyilvános levelekben vádolták azzal, hogy visszasírja az „ötvenes évekbeli, tűzhelyet melengető anyucit”. Ennek ellenére látott napvilágot ez a könyv, melyben e vitáról is szókimondóan beszámol.
Mára divatossá vált, hogy valósítsd meg önmagad, élj a jogaiddal anélkül, hogy tekintettel kéne lenned valakire. Járványosan terjed az egoizmus, felértékelődik a szingli lét. „Az egész egy kerékben futó aranyhörcsögre emlékeztet, aki csak szalad és szalad egy helyben, közben bemagyarázza magának, hogy hatalmas távokat tett meg” – von párhuzamot Eva, majd felteszi a kérdést: valóban önmegvalósításról van szó, vagy csupán egy állandó elismeréstől való függőségről, esetleg álruhába bújtatott egzisztenciális kényszerről? „Nálunk, úgy tűnik, a meggyőződéses anyák a társadalmi ranglétra alján foglalnak helyet. Minél jobban sikerül henyélőként befeketíteni a »csak háziasszonyokat«, annál inkább kényszerülnek védekezésre. »Ó, egyáltalán nem dolgozik? Nem jár a gyerek óvodába? De hát mit csinál tulajdonképpen egész nap?« Ilyen kérdések záporoznak azokra a nőkre, akik teljes erőbedobással azon fáradoznak, hogy párkapcsolatuk jól működjön, szeretetteljesen neveljék gyermekeiket, és tartalmas ételeket főzzenek, rendben tartsák a lakást.” Egyet jelent az önmegvalósítás a munkával? Sokak szerint igen. Ennek az elméletnek az alapkövét pedig nem egy feminista rakta le, hanem Karl Marx személyesen: „Az ember csak akkor tudja minden képességét kibontakoztatni, ha dolgozik” – állította.
Sokan az egyenlő jogokat összeté­vesztik az egyformasággal. Kemény­vonalas feministák szerint nincs kü­lönbség a férfi és a nő között, csak a nevelés határozza meg, hogy meny­nyire férfias vagy nőies lesz valaki. Ennek cáfolatára az írónő számos kutatási eredményt felsorol, s a következő konklúziót vonja le: „Ezt az egész versengést férfiak és nők között egyszerűen sutba kell dobni a többi túlhaladott nézet közé. Aki még mindig azt hiszi, hogy az ember levetkőzheti ősi természetét ön­maga kulturális lényként való definiálása révén, óriásit téved.”

Dekoráció-e a gyermek?

Az önmegvalósításra vonatkozó elképzelések és a fogyasztói kultúra eredménye az, hogy a nők halogatják a gyermekvállalást. Ha ez mégis megtörténik, megoldásra váró problémaként jelentkezik. Igyekeznek a csemetét minél előbb „lepattintani” valamilyen intézménybe. Ez felveti a kérdést: csak dekoráció a gyermek? Valami, amit mellékesen összehozunk, miután mindent elértünk?
Az írónő határozott álláspontot képvisel, ami a bölcsőde vagy óvoda látogatását illeti, de azt tudni kell, hogy ő a németországi állapotokból indul ki, ezt ő maga is hangsúlyozza. (Mint arról lapunk is nemrég beszámolt, a magyarok a nő családon belül betöltött szerepével kapcsolatban konzervatívnak számítanak.) Családonként eltérők a szükségletek és a lehetőségek, és a gyerekek is nagyon különböző igényekkel rendelkeznek. Mindenesetre álságos anyuci önmegvalósító terveit azzal tapétázni, hogy a gyerek érdeke, hogy intézményesített formában szocializálódjon.
A rossz anya-gyerek kapcsolat és a túl korai csoportélmény több szakember szerint is károkat okozhat – fejti ki Hermann. Alaposan vizsgálja az anya-gyermek kötődés témáját: tudományos kísérletek eredményei mellett áttekinti a másra passzolás hagyományának történelmi alakulását is, és itt nemcsak bizonyos okok miatti gyermekmegőrzésről van szó, hanem sokszor a tudatos távolságtartásról.
A nemzetiszocializmus például úgy igyekezett polgárokat nevelni, hogy minél előbb kivonta őket a szülői fennhatóság alól. Igen ám, de egy bökkenő akadt: a szülők érzelmi kötődése a gyermekhez. Ezt kellett folyamatosan megkérdőjelezni és irtani. Már a szülőszobán igyekeztek elválasztani az anyát az újszülöttől, hogy elejét vegyék a korai kötelékek kialakulásának. Johanna Haarer meggyőződéses nemzetiszocialista, több csecsemő- és gyermekgondozási útmutató szerzője nyomatékosan óvott a „túlcsorduló szeretettől” és attól, hogy az anya a karjába vegye a gyermeket. Ellenkező esetben a „kis ördögfiókák végtelen alkudozásba kezdenek”. Az anya teendője – szerinte – az ellátás és őrzés. Ami hajmeresztő, hogy ebből a „műből” 1,2 millió példány került forgalomba, és még 1987-ben is kiadták! Ma is ismerősek azok a „jó tanácsok”, hogy „hagyd sírni, legalább erősödik a tüdeje”, vagy „ne engedd, hogy az a poronty uralkodjon rajtad”.


Érdekességeket tartogathat a könyv azoknak is, akik még nem művelték ki magukat feminizmusból. Emancipációs élharcosok munkáiból vonultat fel néhány szösszenetet, természetesen azok kritikájával együtt. Az írónő kifejezi aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy egyre több olyan nő van, akik „nem tartoznak ugyan az autonóm női körökhöz, de a feminizmust szalonképesnek tartják. Mélyen beléjük vésődött a hagyományos női szerep elleni hadüzenet, alapvető bizalmatlansággal viseltetnek a férfiak iránt, és azt hiszik, hogy csak a karrier által válhatnak értékessé. Az anyaság gondolatát is csak azért tudják elviselni, mert biztosak lehetnek benne, hogy a gyerek mellett dolgozni is fognak. Emberi síkon már rég elvesztették a prioritások iránti érzéküket.”


Alaposan tanulmányozza azt is, milyen változásokon mennek keresztül a férfiak a nőtársadalom értékrendjének megváltozása nyomán. Nem ért egyet azzal, hogy a jellegzetes férfivonásokat nyesegetni kellene, mintha a férfiak csak valami bozót volnának. „Hagyjuk a férfi örökös nevelgetését, nem vagyunk rendőrfőnökök. Tiszteletet és elfogadást csak akkor remélhetünk, ha mi is elfogadjuk és tiszteljük a férfiakat” – írja.
Több ponton szándékosan provokatív a könyv, és lehet vele egyet nem érteni. Felmerül továbbá néhány, a könyv fő témáját nem érintő részletkérdés: például hogy miért említi az evolúciót az érvrendszerében éppen annyiszor, mint a Teremtőt? Az egész mű mindazon-által egy bátor védőbeszéd, melynek végső célját így fogalmazza meg: „A feministák győzelme egyszerű okra vezethető vissza: ők lobbiba tömörülnek, cikkeket és könyveket írnak, politizálnak és törvényeket hoznak. A háziasszonyoknak és édesanyáknak erre nincs lehetőségük. Ezért született ez a könyv.”

 Tetszik? Rendeld meg a Libriben! Katt a képre! 

Először a fontosat!

2010.11.06. 11:54 - doktrina

Címkék: könyv könyvajánló időgazdálkodás időbeosztás először a fontosat steven covey new york times sikerlista

Bizonyára mindannyian éreztük már úgy, hogy csak rohanunk a dolgaink után. Amint a lista alja felé közeledve meglátjuk a fényt az alagút végén, befut egy újabb „fontos” teendő. Úgy érezzük, sosem azt tesszük, amit igazán szeretnénk, de meg vagyunk róla győződve, hogy ha a mi lábunk nem hajtja, a Föld bizonyára meg­állna a forgá­s­ban, és valami intergalaktikus katasztrófa következne be. Az ilyen mókuskerék-világbajnokok számára íródott ez a hiánypótló mű.

medzso_sietA szerzők arra keresik a választ, hogy ha keményebb, okosabb, gyorsabb munkával nem lehet megoldani a dolgokat, akkor hogyan? Sorra veszik az időgazdálkodási módszerek generációit, azok erősségeit megtartják, gyengeségeit kiküszöbölik. Például a harmadik generációs időgazdálkodók azok, akik értékrendjük alapján meghatározzák céljaikat, terveznek, rangsorolnak. Csakhogy ez önmagában nem hatékony, ha az értékrendet olyan tényezők határozzák meg, amelyek illúziókon, hamis felfogásokon alapulnak.
A könyv által képviselt negyedik generációs időgazdálkodás az úgynevezett „alapelvekre” épít. Időgazdálkodás helyett életvezetést javasol. „Azt a küzdelmet, amelynek során igyekszünk a legfontosabb dolgokat első helyre tenni, jól jellemzi az életünket irányító két fontos eszköz, az iránytű és az óra. Az óra képviseli a vállalásainkat, hogy mit kezdünk az időnkkel, hogyan menedzseljük a napjainkat. Az iránytű pedig a jövőképünket, értékeinket, küldetésünket, életünk fő irányait mutatja meg, azaz, hogy az életünket hogyan vezetjük.”


Az első kérdés tehát az, hogy a megfelelő dolgokat teszem-e, és csak utána az, hogy megfelelően teszem-e a dolgom. A válaszhoz három kérdéskört kell érinteni. Az első a négy emberi szükséglet területe: testi szükségletek (hajlék, ennivaló, ruházat), társasági szükséglet (szeretet és figyelem adására és kapására való igény), mentális szükséglet (tanulás, képességeink fejlesztése) és a lelki szükséglet, azaz a folyamatos belső megújulás.
A második nagy témakör a „valódi észak” alapelvek. Ezek nem a saját értékrendünkről szólnak (egy idegen helyen mindenki másfelé mutatja az északot), hanem a tőlünk független valóság. Ilyen például „Farm törvénye”, amely kimondja, hogy amit elvetünk, azt aratjuk, és a kettő között szükségszerűen idő telik el. (A szerzők következetesen kerülik, hogy vallási alapra helyezzék a művet, nyitott szemmel olvasónak azonban azonnal kiderül, majd az irodalomjegyzékből világossá válik, hogy a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás fundamentumán állnak.)
A harmadik témakör, melyet a „fontos” dolgok meghatározásakor érinteni kell, a négy egyedülálló emberi adottság: öntudat, lelkiismeret, szabad akarat, alkotó képzelet – melyek mind fejleszthetők, s amelyek tevékenyen részt vesznek prioritásaink kialakításában.


Életünk során szerepek között próbálunk lavírozni. Az egyensúly azonban nem azt jelenti, hogy elég gyorsan tudunk rohangálni egyiktől a másikig, hogy mindegyikben eltöltsünk egy kis időt. Ennek megoldására kiváló gyakorlati példákkal, jól használható táblázatokkal szolgál a könyv. De egyáltalán: hova akarunk kilyukadni szerepeink betöltése során? Világosan látnunk kell a küldetésünket, persze belső iránytűnket használva. Másképp, ha a saját vagy a társadalom értékrendjéből indulunk ki, könnyen megeshet, hogy feljutunk a létrán, és csak a tetején látjuk meg, hogy nem a megfelelő falnak volt támasztva.
Miután tehát megvan a küldetés, és menetelünk a megvalósítás felé, nem szabad megfeledkeznünk személyes megújulásunkról. Covey ezt úgy fogalmazza meg, hogy „élezd meg a fűrészt”. Gyakran annyira elmerülünk a fűrészelésben, hogy elfelejtjük ápolni és megőrizni hatékonyságunk eszközeit. Ezek a megújulást elősegítő tevékenységek a baráti kapcsolatok ápolása, a hitéleti tevékenység, a sport és a pihenés, a képességfejlesztés hobbitevékenységgel és a közösségi élet. Hogyan lehet mindezt kivitelezni? „A megoldás kulcsa nem az – mondja Covey –, hogy a napirended pontjait prioritás szerint rendezed, hanem az, hogy a prioritást élvező dolgokat időzíted.”


A szerzőtrió a tennivalókat négy negyedre osztja sürgősség és fontosság szerint.
Az első negyed a valóban sürgős és fontos dolgok negyede. A második a nem sürgős, de fontos dolgoké, azaz a felkészülés, az értékek tisztázása, a rekreáció és a megelőzés. A harmadik negyedben a sürgős, de nem fontos dolgok szerepelnek. Ezek a sürgősség látszatát keltik (bizonyos e-mailek és telefonok) vagy éppen másoknak fontosak, nem nekünk. Sok időt töltünk a harmadik negyedben azzal, hogy másoknak próbálunk megfelelni.
A negyedik negyed az időpocsékolásé. Se nem sürgősek, se nem fontosak az ide tartozó tevékenységek (például tévénézés). Érdemes hetente kijelölni egy napot a második negyedre. Ha folyamatosan a sürgősség nyomása alatt élünk, végül a negyedik negyedbe menekülünk, ami átmeneti megkönnyebbülés után az üresség érzését fogja kelteni, és nem vezet felfrissüléshez.


Kétségtelen, hogy ezt a könyvet nem lehet tessék-lássék módon olvasni. Maguk a szerzők is elmélyült gondolkodásra és önmagunkkal való szembenézésre kérnek fel. Effajta mondatok is előfordulnak: „a prioritás a kontextustól függ”. Vagy: „a kronologikus idő lineáris és szekvenciális”. Egyik pillanat sem ér többet, mint a másik. Életünk ütemét az óra határozza meg. Ugyanakkor egész kultúrák léteznek, amelyek az időt a kairosz – a megfelelő idő vagy minőségi idő – paradigmája felől közelítik meg. „Az idő olyasvalami, amit meg kell tapasztalni: exponenciális és egzisztenciális. A kairosz idő lényege, hogy mit tudunk kihozni belőle, és nem az, hogy mennyi kronosz jellegűt teszünk bele.” Ugyanakkor mélyebb eszmefuttatásaival együtt is rendkívül olvasmányos és gyakorlatias ez a mű, melyben kiemelt szerepet kap a tisztesség, becsületesség, feltételen szeretet, érettség, szelídség, együttműködés és hasonló, a „valódi észak”-hoz tartozó kifejezések. Lehet, hogy éppen ez az oka annak, hogy bár a könyv már 1994-ben megjelent az USA-ban, és a New York Times sikerlistáját is megjárta, magyar fordítása csak 2007-ben született…

Miért hallgat a férfi, miért beszél a nő?

2010.11.06. 11:23 - doktrina

Címkék: könyv kommunikáció férfi párkapcsolat könyvajánló házasság deborah tannen miért hallgat a férfi miért beszél a nő new york times sikerlista

Óriási könyv, nálam alapmű. Elolvastatnám mindenkivel, aki párkapcsolatban képzeli el a jövőjét!

Deborah Tannen nyelvészprofesszor Pár-beszéd – Miért hallgat a férfi? Miért beszél a nő? című világsikerű könyve négy évig szerepelt a New York Times sikerlistáján, és nyolc hónapig állt az első helyen. Olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miért érzik úgy a nők, hogy a férfiak nem mondanak el nekik semmit, és folyton csak kioktatják őket, és miért gondolják a férfiak, hogy a nők állandóan csak nyaggatják őket, és sosem térnek a lényegre.
A kutatás célját az írónő így fogalmazza meg: „Igenis vannak eltérések a különböző neműek beszédmódjában, és fel kell fednünk, meg kell értenünk ezeket a különbségeket. Máskülönben kénytelenek lennénk a félreértésekért magunkat vagy a másikat, esetleg magát a kapcsolatot okolni. A nemek közti különbségek semmibevétele nagy kockázattal jár. Ha valamit a szőnyeg alá söprünk, azzal nem szüntetjük meg a problémát, csak felbukunk benne, ha legközelebb át akarunk haladni a szobán.”

Státusz és kapcsolatok

Számos néprajzi, antropológiai, nyelvészeti kutatás alapján vonta le dr. Tannen azt a következtetését, hogy a férfiak hierarchikus világban élnek, és mint ilyenben, a beszéd az erőviszonyok felmérésének eszköze. Kulcsszó a státusz, amelyet a férfiak mindenképp igyekeznek megtartani, vagy a rendben feljebb helyezkedni. Ezzel szemben a nők a kapcsolatok sűrű és szövevényes hálózatrendszerében gondolkodnak, s a beszéd számukra a kötelékek ápolására való. Ebben a világban a hangsúly a közösségépítésen, a bensőséges légkör fenntartásán van. A megállapítások természetesen nem kizárólagosak, a különbségek a hangsúlyban és a fokozatokban mutatkoznak meg, ugyanakkor a kommunikáció kétségtelenül egy kötéltánc a bensőségesség és a függetlenség egymással ellentétesnek látszó szükségletei között.


„Alighanem a nők és a férfiak beszédmódja közösen alakította ki azt a sztereotípiát, hogy a nők nem hagyják élni a férfiakat. A helyzet ugyanis a következő: a legtöbb nő szívesen megteszi, amire kérik, míg a legtöbb férfiban a legenyhébb célzás is ellenérzést vált ki, ha úgy érzi, hogy valaki – különösen egy nő –, megmondja neki, hogy mit tegyen. Egy nő hajlamos megismételni a kérését, ha nem kap választ, mivel meg van győződve arról, hogy a férfi biztosan megteszi a kedvéért, ha megtudja, mennyire szeretné, hogy teljesüljön az óhaja. A férfi azonban el akarja kerülni, hogy azt érezze, parancsot teljesít, ezért inkább ösztönösen kivár, hogy azt képzelhesse, szabad akaratából cselekszik. Ez végül persze nyaggatáshoz vezet, mert valahányszor a nő megismétli a kérését, a férfi mindannyiszor későbbre halasztja annak teljesítését.”


A nők gyakran szeretnek panaszkodni, gondjaikat a legapróbb részletekig ecsetelik, akár több személynek is egymás után, mindig ugyanakkora beleéléssel. Ez egészen addig jól is megy, amíg más nőknek teszik ezt, hisz az a másik tudja, hogy odaadással kell hallgatni, és lehetőleg valami hasonló probléma megemlítésével biztosítani a panaszkodót, hogy nincs egyedül, és „tudom, hogy érzel”. Nem így akkor, ha a panaszos hölgy egy férfiba fut bele sérelmének ecsetelésével. A férfiak ugyanis problémameg­oldó beállítottságúak, és azonnal rávágnak egy megoldást, és ezzel legjobb szándékuk ellenére is megbántják partnerüket, aki –számukra érthetetlen módon – nem megoldást várt, hanem megértést. A férfiak megközelítési módja az érzelmek lecsendesítése a kiváltó ok semlegesítésével, a nők azonban érzelmeik támogatását, megerősítését várják el.

„Miért nem beszélget velem?”

„Ha elmegyünk valahová, ő a társaság lelke. Ha másik szobában vagyok, akkor is csak az ő hangját hallom. De amikor otthon vagyunk, már egyből nincs olyan sok mondanivalója. Többnyire nekem kell beszélnem” – panaszolja a könyvben egy feleség. A „Ki beszél többet, a nők vagy a férfiak?” kérdésre is rendkívül szórakoztató történetekkel és érdekes eredményekkel keresi a választ a szerző. Kiderül, hogy nyilvánosság előtt igenis a férfiak beszélnek többet. Ők mesélnek vicces történeteket, ők telefonálnak be műsorokba, ők szólnak hozzá munkahelyi értekezleten, és kérdéseiket rendszerint megállapításokkal vezetik be. Otthon azonban egészen más a helyzet. Egy jellemző karikatúra egy férjet ábrázol, amint kinyitja az újságot, és azt kérdezi a nejétől: „Van valami, amit el szeretnél mondani, mielőtt elkezdenék olvasni?” Természetesen mi tudjuk, hogy abban a pillanatban biztosan nincs, de amint a férj lapozgatni kezd, valami úgyis eszébe fog jutni az asszonynak. A férj számára a beszéd az információ átadásának eszköze, ezért ha van valami, amiről tudnia kell, azt el lehet mondani újságolvasás előtt is. A nő számára azonban a beszéd a kapcsolatépítés eszköze, nem véletlen tehát, hogy akkor jut eszébe valami halaszthatatlan, amikor a férje olvas. Akkor érzi leginkább szükségesnek a verbális interakciót, amikor a párja (számára teljesen érthetetlen módon) az újságjába temetkezik ahelyett, hogy vele csevegne.
Egy klasszikus: A nő elmondja, mi jár a fejében, a férfi csönd­ben hallgatja, majd a nő megkérdezi: „És te mit gondolsz?” Hosszú szünet: „Nem tudom.” A feleség kifakad: „Most higgyem el, hogy nem gondolsz az égvilágon semmit?” A nő számára semmit nem mondani ugyanazt jelenti, mint semmit sem gondolni. A férfi azonban nem gondolja úgy, hogy tovatűnő gondolatai érdemesek lennének arra, hogy szavakba is öntse őket. Ahogy a nő természetes módon kimondja a gondolatait, úgy a férfi természetes módon lép túl rajtuk.


További tanulságokkal szolgál a könyv a pletyka, a félbeszakítás, a nők mint vezetők, az udvariasság és egyebek tárgykörében, mindvégig „aha-élményt” biztosítva.
„A nemekhez társított szerepek sohasem fognak eltűnni, hiszen ez egyike emberi mivoltunk legmélyebben gyökerező megkülönböztető jegyeinek. Mi magunk teremtjük meg a férfiasság és nőiesség kategóriáit, miközben végig azt hisszük, hogy mi csupán »természetes módon« viselkedünk.” Csakhogy más tűnik természetesnek a férfinak, és más a nőnek, magyarázza Tannen. „Felvetődik a kérdés, hogy meg lehet-e tanulni a másik nem nyelvén? Meg tudják-e változtatni az emberek a társalgási formáikat? Ám akik ezt a kérdést felteszik, ritkán akarnak a saját normáikon változtatni, rendszerint az jár a fejükben, hogy a partnerüket kellene elküldeni átalakításra. A másik nem nyelvváltozatának megértése azonban hasznára lehet a kapcsolatoknak, még akkor is, ha egyik fél sem változik.” A formabeli különbségek figyelmen kívül hagyásával a másik személyiségéről hamis következtetéseket vonhatunk le („logikátlan vagy”, „egocentrikus vagy”, „nem figyelsz rám”). Ha azonban megértjük a különbségeket, azzal hatástalanítjuk is őket. Sőt, még nevetni is tudunk rajtuk.

Az oldalsávban a képre kattintva a Libriből máris megrendelheted!